Hát, februárban jól abbahagytuk a blogírást – és ezzel együtt a felújítással sem haladtunk túl sokat. A lendületünk meglehetősen alábbhagyott a beköltözés után, pedig várt (és még most is vár) még ránk sok feladat. Viszont a legfontosabbakkal augusztusban illetve most, október elején sikerült némi előrelépést elérnünk:
Radiátorcsere:
Biztosan emlékeztek még rá, hogy a radiátorokat a rendszer-leeresztés tilalma miatt nem tudtuk a felújítás alatt lecserélni. Augusztus elején volt két hét, amikor leeresztették központilag a rendszert, így akkor végre sort kerítettünk erre is. A fürdőszobai radiátorral – különböző okok miatt – végül nem csináltunk semmit, hanem úgy döntöttünk, majd a burkolást megoldjuk úgy, hogy ne csak a kád alatti légteret fűtse ez a szerkezet.
Erkély:
Az utolsó pillanatban, az első nagy hidegek beállta előtt sikerült az erélyt is leburkolni, és kidobni az ótvar-randa PVC-t. Imi apukájáéktól erre a célra kaptunk néhány csomag világossárga járólapot, de ez kevésnek bizonyult, így egy sötétszürke keretet kapott a középső, sárga terület. A fuga is sötétszürke lett, így talán nem lesz olyan kényes,és szépen összehozza a két felületrészt. Ilyen lett:
Fürdőszoba:
Itt a feladat a kád elejének beburkolása volt olyan módon, hogy a radiátor ne feleslegesen működjön a kád alatt-előtt. Ezt a burkoló úgy oldotta meg, hogy az ytong falon a radiátor előtt lyukat hagyott, egy fém cuccal hidalta át a radiátor hosszát, amire ráültette a felette levő csempéket tartó ytong darabkákat. A radiátor elé kerülő csempéket csak ragasztó-pöttyökkel rögzíti, és remélhetőleg a fuga kikaparása után sérülés nélkül kiszedhetők lesznek – ha erre szükség lesz (de inkább ne legyen rá szükség 🙂 ). Ezekre a csempékre egyébként a cementlapok méretre vágását is végző cégnél készíttetünk olyan réseket, amiken keresztül a levegő áramolhat. Ez persze nem kockázatmentes, mert a vágás során a máz lepattanhat a csempe felületéről, de van “B” tervünk is. 🙂 Most éppen így néz ki a kád:
Sikerült megtalálni a képeket a kész fürdőszobáról. A képek akkor készültek, amikor eladtuk a lakást, így a cél nem az volt elsősorban, hogy ezeket a vágott szellőző lyukakat dokumentáljuk. De azért kicsit látszik, hogy végül jól sikerült, szépek lettek. 🙂